Régi idők szegényes étele. Burgonya, liszt, hagyma, zsír általában volt otthon. Emlékeimben úgy él, hogy a levest „kaszás” levesnek nevezték. Ezt vittek a legelőkön kaszáló embereknek, akik hajnalban már indultak kaszálni. A kosárban azért akadt más ennivaló is.
Hozzávalók:
- ½ kg főtt burgonya
- 30 dkg liszt
- 1 db tojás
- 3 db vöröshagyma
- Olaj szükség szerint
- Só
Elkészítés:
A vöröshagymákat apróra vágjuk, megpirítjuk olajon. Ebből a mennyiségből szükség lesz a leveshez is.
A lisztet és 35 dekányi főtt áttört burgonyát sóval, a tojással összegyúrjuk. A maradék burgonyát a főző léhez adjuk, jól összetörve és a hagymából kb. az egyharmadát. Majd ehhez a léhez a nudli főző levéből adunk hozzá, forraljuk fel és szükség szerint sózzuk. A nudli tésztájából vágjunk gyufatésztát és forráskor tegyük a levesbe.
Az összegyúrt tésztából sodorjunk vékony hosszú szálakat, vagdossuk 2 centis darabokra, amelyeket a tenyerünkkel kissé sodorjuk ki. Forrásba lévő kissé sós vízben főzzük meg. Szűrjük le és a pirított hagymával keverjük össze. A nudli tésztája ne legyen lágy, jól gyúrható kell lennie, ha szükséges akkor még adhatunk hozzá lisztet.
JÓ ÉTVÁGYAT!
Tipp: Ebből a tésztából gombócot is lehet készíteni, mondjuk szilvás gombócot, vagy a hagyományos nudlit pirított zsemlyemorzsával.