Pirimama konyhája
  • Kezdőlap
  • Levesek
  • Főételek
  • Desszertek
  • Mindenmás
  • Kapcsolat
Levesek  /  2021-04-19

Salátafőzelék tojáslepénnyel

by Pirimama
Salátafőzelék tojáslepénnyel

Gyors, egyszerű, finom, főzelék. A saláta külső leveleik megmentésére, felhasználására is nagyon jó. Ne dobjuk ki. Lehet fagyasztani is, mármint a megfőzött leturmixolt szoszt.

Hozzávalók

  • Pár darab saláta igény szerint
  • 3 gerezd fokhagyma
  • Só, bors
  • 4 dl tejszín /nálam ez 2 dl tej, 1 dl tejszín, 1 dl tejföl keveréke/
  • 1-2 evőkanál liszt, vagy keményítő a habaráshoz, tejszínhez. /opciós/
  • 1 db tojás személyenként

Elkészítés

A saláta leveleket jól megmossuk. Feltesszük főni kevés vízben. Nem kell sokat főzni, pár perc elég. Leturmixoljuk. Visszatesszük főzni, sózzuk, borsozzuk, belerakjuk a fokhagymát, reszelve. Ekkor tegyünk hozzá esetlegesen még vizet. Pár perc forralás után öntsük fel a habarással. A tejszínes keverékbe tegyünk lisztet, vagy keményítőt. Tegyünk egy kevés meleg lét a főzelékből, a hő kiegyenlítés céljából. Készítsük el a tojáslepényt. A tojásokat, egy-két evőkanál tejjel, egy-két teáskanál liszttel, sóval, 1 gerezd reszelt fokhagymával jól keverjük el. Forró olajban, serpenyőben süssük meg lepényként. Beleöntjük a serpenyőbe és nem keverjük meg csak, megfordítjuk, ha az alja megsült. Ilyenkor szórhatunk rá reszelt sajtot.

Tipp. Lehet más feltét is, akár virsli, főtt tojás, nekem most olíva olajban, medve hagymával sajtkockák

JÓ ÉTVÁGAT KÍVÁNOK!

Tags

  • fejes saláta
  • főzelék
  • tojás lepény

Bejegyzés navigáció

Banán kenyér
Pulykamell tekercs

Kedveseim!

Csániczné Bécs Piroska vagyok, de szólítsatok egyszerűen csak Pirimamának! Nagyon szeretek sütni, főzni, a régi megszokott recepteket kicsit csűrni-csavarni. Az unokák a gyerekek, menyek és a papa is nagyon szereti a főztömet. Remélem a receptjeimmel Ti is magatok köré tudjátok gyűjteni kicsit a családotokat, mert nincs boldogabb dolog, mint mikor az egész család egy(két) asztalnál leülve együtt falatozik.

Legutóbbi bejegyzések

  • Nyújtott rétes
  • Húsgombócok fűszeres szószban sütve
  • Pulykamell tekercs
  • Salátafőzelék tojáslepénnyel
  • Banán kenyér

Archívum

  • 2021 május
  • 2021 április
  • 2021 március
  • 2021 február
  • 2021 január
  • 2020 december
  • 2020 november
  • 2020 október
  • 2020 szeptember
  • 2020 augusztus
  • 2020 július
  • 2020 június
  • 2020 május
  • 2020 április
  • 2020 március
  • 2020 február
  • 2020 január
  • 2019 december
  • 2019 november
  • 2019 október
  • 2019 szeptember
  • 2019 augusztus
  • 2019 július
  • 2019 június
  • 2019 május
  • 2019 április
  • 2019 március
  • 2019 február
  • 2019 január
  • 2018 december
  • 2018 november

Címkék

  • almás (7)
  • befőzés (11)
  • burgonya (9)
  • csirkemell (7)
  • cukkini (5)
  • cukormentes (5)
  • diabetikus (6)
  • diétás (12)
  • egyszerű (8)
  • egészséges (8)
  • főzelék (7)
  • gomba (12)
  • gombóc (5)
  • gyerekek kedvence (8)
  • gyümölcsök (5)
  • hagyma (8)
  • keksz (5)
  • kelt (5)
  • krémleves (9)
  • káposzta (5)
  • lekvár (9)
  • leves (21)
  • medvehagyma (6)
  • narancs (6)
  • paradicsomos (5)
  • pikáns (5)
  • piskóta (8)
  • sajt (13)
  • saláta (7)
  • sós (5)
  • sütemény (9)
  • süti (26)
  • tejszín (5)
  • tojás (5)
  • torta (5)
  • tészta (9)
  • töltött (7)
  • túró (5)
  • túrós (6)
  • vegyes (5)
  • zöldbab (5)
  • zöldség (29)
  • zöldségek (5)
  • zöldségleves (10)
  • édesség (14)

Receptek naptár szerint

2025. május
h k s c p s v
« máj    
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Legutóbbi bejegyzések

  • Nyújtott rétes
  • Húsgombócok fűszeres szószban sütve
  • Pulykamell tekercs
  • Salátafőzelék tojáslepénnyel

Kategóriák

  • Befőzés tartósítás aszalás
  • Desszertek
  • Főételek
  • Levesek
  • Mindenmás

Archívum

  • 2021 május (2)
  • 2021 április (3)
  • 2021 március (3)
  • 2021 február (2)
  • 2021 január (3)
  • 2020 december (7)
  • 2020 november (4)
  • 2020 október (4)
  • 2020 szeptember (3)
  • 2020 augusztus (5)
  • 2020 július (4)
  • 2020 június (3)
  • 2020 május (5)
  • 2020 április (5)
  • 2020 március (6)
  • 2020 február (7)
  • 2020 január (7)
  • 2019 december (9)
  • 2019 november (7)
  • 2019 október (8)
  • 2019 szeptember (9)
  • 2019 augusztus (11)
  • 2019 július (10)
  • 2019 június (14)
  • 2019 május (19)
  • 2019 április (16)
  • 2019 március (16)
  • 2019 február (9)
  • 2019 január (2)
  • 2018 december (1)
  • 2018 november (9)

Pirimama konyhája Facebook

Facebook Pagelike Widget

Kapcsolat és adatok kezelése

  • Adatvédelmi tájékoztató
  • Kapcsolat
  • © 2018 Pirimama konyhája. All Rights Reserved.

A weboldalunkon cookie-kat használunk a legjobb felhasználói élmény érdekében.

Az “Elfogadom” gombra kattintva hozzájárul a cookie-k (sütik) használatához.

A sütikről többet megtudhat a beállítások alatt.

Pirimama konyhája
Powered by  GDPR Cookie Compliance
A cookie-k kezelése

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi – azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas – jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat – tekintettel arra, hogy a felhasználása során a teljes IP cím tárolása nem történik meg – önmagában semmilyen módon nem képes az ügyfelet, azaz a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg.

A cookie-k használatát a böngészőjében akár minden egyes weboldalra vonatkoztatva is letilthatja. A baloldali menüben ugyanakkor a pirimamakonyhaja.hu oldal cookie beállításait tekintheti meg.

Szükséges cookie-k (sütik)

A sütik használatát Ön kikapcsolhatja (a gomb “Kikapcsolva” állapota jelzi ezt) vagy engedélyezheti ezen az oldalon.

Kikapcsolt állapot esetén minden egyes alkalommal, mikor az oldalunkra látogat a sütik kérdése ismét felmerül majd, és ismét engedélyeznie vagy kikapcsolnia kell a gombot, hiszen a beállításait nem tudjuk rögzíteni.

A weboldal Adatvédelmi Tájékoztatója

További információk az Adatvédelmi Tájékoztató oldalán.