Én évről, évre így készítem a sárgabarack lekvárt, már évtizedek óta. Most egy kicsit változtattam csak. Annyiban, hogy a nyers gyümölcsöt leturmixoltam. Korábban soha sem. Gyerekeim mindig úgy kérték legyen darabos kissé.
Hozzávalók:
- 7 kg barack ebből 5kg cukorral, 2 kg szteviával
- 2 kg cukor az 5 kg barackhoz
- 1 csomag befőző cukor sztevíával
- 1 db zselésítő a diabetikus lekvárhoz
- 1 teáskanál nátriumbenzonát
- 1 citrom leve
Elkészítés:
Külön időben, nem egyszerre készítem, mondhatom egymás után. Az öt kg barackot jól megmosva, kimagozom, a barnás héját ha, van ilyen kivágom. Főzőedényébe rakom. Csurgatok rá egy citrom levét. Ráöntöm a 2 kg cukrot, hogy mindenhol fedje. Nem keverem meg. Lefedem, másnapig. Másnap, de legalább 12 óra állás után, leturmixolom. Felteszem főni. Forrástól számítva 20 percig főzöm. Belekeverem a tartósítót. Forrón üvegekbe merem. Lezárom, fejre állítom öt percre.
A diabetikus lekvárnak valót édesítő nélkül leturmixolom. A zselésítőt bekeverem az édesítővel, ráöntöm a barackra. Felteszem főni, ezt állandóan keverni kell. Forrástól számítva 3-5 percig főzöm. Ugyancsak forrón üvegekbe zárom, öt percre fejre állítom és kész.
Tipp. Soha nem főzöm túl soká, így megőrzi színét, zamatát. Ha valaki úgy gondolja, hogy kissé folyékony használhat hozzá dzsemfixet, én soha nem szoktam, csak a diabetikushoz, ahhoz is csak most először, így keményebb lett.
JÓ BEFŐZÉST!